Körlevél Numero 2 – Novemberi rohanás

Mindennek megszabott ideje van,

megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.

Prédikátor 3;1

Azt hittük, hogy a nagyszülők-unokák hét után lesz egy kis időnk kipihenni a sok fáradozást, de hétfőn már iskolába kellett mennünk. A következő héten minden reggel autóba ültünk és bementünk Bad Liebenzellbe, hogy az ITA (Nemzetközi Teológiai Akadémián) tanuljunk hermeneutikát. Kaptunk egy füzetnyi fénymásolatot, vittünk magunkkal egy füzetet, két Bibliát, egy anyanyelvűt és egy németet meg persze tolltartót. Először nagyon nehéz volt, mert Edgar Lutz, a tanár, nagyon gyorsan beszél. De amint ráhangolódtunk, meg tudtuk érteni, mert a gyorsasága ellenére nagyon tisztán mondja a szavakat, így pár perc alatt belerázódtunk és követni tudtuk, miről van szó. Persze nem volt minden tiszta, néha elvesztem, de sokkal többet megértettem, mint előtte képzeltem. Maga az is furcsa volt, hogy újra iskolapadban ülök, hiszen szeptember óta a testvéreim, a barátaim ezt csinálják, csak én nem... Nagyon élveztük Mélanieval, hogy  arról tanulhatunk, hogy értsük a Bibliát. Kicsit sajnáltuk is, hogy Sebastian nem tudja követni az eseményeket, de amennyire tudtunk, segítettünk neki. Néha olyan volt mint egy magyar óra, csak éppenséggel a metaforákat és a allegóriákat egy bibliai szövegben kellett keresnünk. Aztán Ede Egyszer csak elkezdett egy rövid prédikációt az aktuális részről, majd elmagyarázta, hol lehetne elrontani, vagy hogy mit melyik kommentárban vagy lexikonban találunk meg (természetesen ez már az igazi tanulóknak szólt). Szóval egy igen nehéz, fárasztó hetünk volt, de nagyon sokat épültünk általa. Ráadásul kiderült, hogy a németek sem mindig tudják a német nyelvant.

Pénteken pedig Unterreichenbachban, a szomszéd városkában a tini csapat virrasztása volt, így Allan és én játékokkal készültünk a gyerekeknek. Egy rövid köszöntés után el is kezdtünk játszani, mindenféle csapatjátékot, míg a konyhában a gyerekek egy kisebb csapata elkészítette a pizzát, amit vacsorára meg is ettünk. Vacsora után a gyerekek megnéztek egy Max Lucado filmet, amit egy kis áhítat követett, mi pedig Allannal elmosogattunk. Ezek után mindenki pizsamát húzott és még játszhattak egy kicsit, táncoltak, beszélgettek, fociztak, míg eljött a lefekvés ideje. Két szobában fiúk és lányok hálózsákba bújtak, elmondták az esti imát, "Jó éjszakát" kívántak egymásnak, de persze ez még nem jelentette a nap végét. Hiszen valamit még a másik teremben felejtettek, valamiről még beszélni kell, amit ma hallottak, még a fogmosás nem volt meg, vagy csak pipilni kell, szóval még vagy másfél óráig elég nagy volt a mozgolódás a teremben. A reggel sem volt nyugodt, hiszen 6-kor a templomban már harangoztak, így mi is felébredtünk a gyülekezetiteremben és a gyerekek már nem tudtak visszaaludni, mármint a legtöbbjük. Így 8-ra, azaz reggelire mindenki felkelt és reggelizhettünk. Reggeli után a szavak nélküli könyvet ismerhették meg a gyerekek, majd közösen imádkoztunk kis csoportokban és páran a megtérők imáját is elmondták.

A sok feladat után egy szabadabb hetet is kaptunk, mivel hogy Sebastiannak egy szemináriumot kellett bepótolnia, így nem volt otthon. Viszont így sem unatkoztunk, szerveztünk magunknak programokat esténként. Így sütöttünk wafflet, kipróbáltuk a liebenzelli termálfürdőt, de egy Adonia koncertre is elmentünk. Az Adonia kórusok bibliai történeteket visznek színpadra musical formában. Majdnem 80 gyerek állt a színpadon és gyönyörű hangon énekelt az Úrnak. Mi a Péter életéről szóló darabjukat láttuk és olyan hatásos volt, hogy a keresztre feszítésnél szinte mindenki sírt. Érdemes volt elmenni.

Novemberben megtartottuk az ifis karácsonyt is, mivel sokat a csapatból nem lesznek itt novemberben. Vicces volt Novemberben mézeskalácsozni és előadni a karácsonyi történetet, de jól szórakoztunk. Habár a fiúk, mármint Allan és Sebastian csalódott egy kicsit, mert karácsonyi bulit mondtak neki és ők igazi bulira gondoltak, nem egy nyugodt kis karácsonyi összejövetelre. Aranyosak voltak, ahogy várták a zenét és a többit.

Ezen a héten volt még a munkatársi kirándulás, mikor az összes monbachtali munkatárs beült egy buszba, de csak a szervezők tudták, hogy hova megyünk. A buszban is voltak játékok, például biztonsági tájékoztatás gumikacsával, kvíz és egy kisebb áhítat. Végül megérkeztünk egy aranyos kis helyre, ahol először is természetesen mindenki megkereste a mellékhelységet, majd elkezdődött a móka. Sorba álltunk a szerint, hogy ki mennyi ideje van Monbachtalban, 42 évtől pár hónapig. Persze az ahhoz kellett, hogy jól összekeverjék a csapatokat a sorversenyhez. Ebédre egy helyi különlegességet próbálhattunk ki, fehérkolbász édes mustárral és pereccel. Ebéd után pedig egy kisebb túrát tettünk a hegyekben, gyönyörű volt a Feketeerdő. És mivel a németeknek mindenhol szükségük van kávéra és sütire, így ott a egy kis házikóban kaptunk a vendéglátóinktól süteményt és forró kávét, vicces volt. Sötétedésre visszaballagtunk és egy páran bingóztunk míg elkészült a vacsora. Jó volt látni, hogy mennyi munkatárs van, milyen különbözőek, de ugyanúgy ők is Jézusért égnek.

A következő héten beköltöztünk Bad Liebenzellbe, ugyanis a Bibliaiskolában főztünk a tanulóknak. Mélanieval sokat készültünk és nagyon vártuk már, hogy milyen is lesz. Recepteket kerestünk, kiszámoltuk, miből mennyi kell, ha ilyen sok embernek főzünk, összeállított a heti tervet téli magyar és francia ételekkel. Nagyon vicces volt, mikor kiderült, hogy a madártejet Franciaországban pont ugyanúgy készítik, és egyáltalán ismerik, mint nálunk. Pedig a köztes német területeken nem ismerik. Nagyon jól éreztük magunkat a konyhában, a fiúk is meglepően sokat segítettek és a tanulókkal is tudtunk jókat beszélgetni. Hihetetlen módon Sebastian mindenhol talál valakit, aki beszél spanyolul és fordít neki. Így mikor egyik délután bizonyságot tettünk, egyszerűbb volt neki, mert elmondhatta az anyanyelvén. A hét végén már kicsit bántuk, hogy vissza kell mennünk Monbachtalba, de örültünk is, hiszen készültünk a következő hétre, mikor az órákra ültetjük volna be. Csak a dolgok kicsit máshogy alakultak.

Hétfőn még egy csapatépítés céljából Steffen kitett minket az erdőben kettesével, bekötöttek szemmel, Walkie-talkieval, egy térképpel és egy iránytűvel, hogy megtanuljunk kommunikálni. Gyorsan megtaláltuk egymást, majd megkerestük az utat és hazaballagtunk. Nem volt csekélység, de megoldottuk és jót beszélgettünk a túra alatt. Egy pár beszélgetés során eldöntöttük, hogy mik a csapat számára a legfontosabb értékek. Így a kaptuk az alázatot, az egységet és a megbocsátást. Ezek példaként és célként állnak előttünk, hogy mikor valaki lát minket, akkor egy kis szeletet láthasson Isten munkájából.

Másnap 29-én reggel A Bibliaiskolába indultunk, mikor súlyos autóbalesetet szenvedtünk. Mindannyiunkat mentő vitt kórházba, Mélaniet eszméletlenül. Akkor és azóta is Isten folyamatosan megáld minket. Már mind kikerültünk a kórházból, a többiek csak könnyebben sérültek, így ők pár nap elteltével haza mehettek. Mélanie is csak vért vesztett és a fejét jól beverte, de az orvosok semmi veszélyeset nem találtak. Nekem eltörött a keresztcsontom és a szegycsontom, kaptam két csavart a medencémbe, de már mankóval sétálok és engem is haza engedtek. (Részletesen leírom mi történt velünk egy külön körlevélben.) Isten megtartotta az életem, angyalokat adott mellém a kórházban, lehetőséget a bizonyságtételre, a tanulásra és minden nap új erővel kelek fel, hogy elmondhassam:

„Sokan mondják rólam: Nem segít rajta Isten! (Szela.)

De te, Uram, pajzsom vagy nekem, dicsőségem, aki fölemeled fejem.” 

Zsoltárok 3:3-4

Imakérések:

• Hála a Großeltern-Enkel-Freizeit-ért
• A szilveszteri szolgálatainkért
• Hála, hogy a főzésnél minden rendben ment
• A családjainkért különösen a karácsonyi időszakban
• Hála, hogy mind élünk és hogy ebben a helyzetben is támogatjuk egymást.

Kérlek, ha támogatni szeretnél, az utaláskor add meg a neved, hogy későbbiekben személyesen is megköszönhessem.

Banki kapcsolat (Forint):
Sándor Kincső
10103881-52364700-01004008

Bankverbindung (Euro):
Liebenzeller Mission gemeinnützige GmbH
Sparkasse Pforzheim Calw
BLZ 666 500 85; Konto-Nr. 33 00 234
IBAN: DE27 6665 0085 0003 3002 34
Spendencode: IMP 5337-2060