A következő
három hetet a Brecht családnál töltöttem, azaz a Misszióshegyi Gyülekezet
lelkészcsaládjánál, hogy közelről is megismerjem a német kultúrát és
gyakoroljam a nyelvet. Ez azt jelentette, hogy megismertem egy átlagos család
napirendjét, a német háztartást, a konyhát, a gyülekezetet és német órára
jártam.
A családom
nagyon kedves volt, segítettem ahol tudtam, így mosogattam, főztem, a
hirdetőtábla dekorációjának készítésébe is beszálltam, de legtöbbet mégis a két
kisfiú mellett tanultam, mikor velük játszottam, felügyeltem rájuk vagy
olvastam nekik. A szélesebb családi kört is megismerhettem egy születésnapi
összejövetelen, ami nagyon vicces volt, mert közben a vérszerinti családom is
szülinapozott. A legérdekesebb pedig az volt, hogy az öregeket érdekelte,
honnan is jöttem, mert emlékeztek rá, mikor sok magyar menekült Németországba.
Kirándulni is voltunk, megmutatták a Wilhelmát, ami Stuttgartban egy óriási
állat- és növénykert és gyönyörű. Régi épületekkel, az állatoknak nagy
kifutójuk van és az emberszabásúaknak még óvodája is van, így életemben először
láthattam közelről baba majmokat és irtó édesek. (Vajon miért teremtette Isten a
medúzákat?) Nagyon hálás vagyok a vendéglátócsaládomnak, ezért a három hétért,
mert egyszerűen szuper volt.
Az első pár
új szó, amit megtanultam németül a Bagger
(kotrógép), a Kran (daru) és a Walze
(úthenger) volt, mivel a fiúknak olvastam mesét és nagyon szeretik az
építkezést, és a tűzoltókat. Majd jött a játszótér összes praktikus szava, így
a csúszda, hinta, homokvár, lapát, labda... De nem csak játszottam, beengedtek
a konyhába, sőt még egy Rákóczi túróst is süthettem, így hozzávalók és az
eszközök neveit is megtanultam. A süti pedig elég jó lett. Megismertem
közelebbről a sváb konyhát és végül arra a megállapításra jutottunk, hogy a
német és a magyar konyha nem különbözik nagyon fűszereiben, de az hogy hogyan
is fogyasztják, az ételeket az csöppet sem hasonlít. Például egyik nap azt
mondták, hogy lencsét fogunk enni, és én számítottam valami húsra mellé, de a
lencsefőzeléket egyszerűen a sváb tésztával a Specle-vel ettük és természetesen
salátával. (A Specle amúgy hosszúkás nokedli.) De megkaptam a Dampfnudel receptjét is és minden nap ihattam kölyökpezsgőt, mert itt mindenki Sprudel-el (bubusvízzel) issza a szörpöt.
Egy-egy
alkalommal a gyülekezet hétközi alkalmait is megnézhettem, azaz voltam imaórán,
és az összes gyerekeknek szóló alkalmon. Nekem nagyon tetszett, hogy nem csak
egy konfi csoportja és egy ifije van a gyülekezetnek, hanem a gyerekek, már
egész kicsi kortól jöhetnek. Szóval van egy baba-mama kör a totyogóknak, egy
óvodás csoport (3-6 évig), egy alsótagozat (6-9 évig), felső tagozatban a fiúk
és a lányok külön vannak (9-12 évig), aztán egy tiniklub (13-15 évig) és végül
egy ifi 17 éves kortól. Minden csoportban több segítő volt és a feladatokat
megosztják. Ráadásul ezek az alkalmak kb egy időben futnak egymás mellett, így
nem minden a lelkész feladata. Vasárnaponként is mindig más prédikál, mivel
rengeteg munkatársa van itt a Liebenzelli Missziónak. Sőt az istentiszteletet
is megosztják, így egy valaki vezeti az alkalmat, egy másik prédikál.
A
keresztyények nyelvezete pedig tényleg nehéz, tehát "A fancy keresztyény
szavak szótárát" tényleg meg lehetne írni, mert ezeket más nem használja
csak mi. Bármilyen logikusan pakolják egymás után a szavakat a németek,
bámennyi dolgot tudok magyarul, nem feltétlen értem meg először a Bibliát, vagy
csupán csak nem tudom magam kifejezni az ifin. Na, igen, ezt még tanulni kell.
De mégis jólérzem magam, mert néha felcsendül egy ismerős dallam, és
leírhatatlan öröm az, úgy ahogy megértett prédikáció és a magamnak levont következtetés
után, az ISTENTISZTELETEN Oceans-t énekelni. Hisz valahogy most én is így
vagyok, kiléptem a komfort zónámból.
A német
nyelv pedig néha olyan értelmetlennek tűnik és fájdalmas, mikor három év
nyugalom után újra fel kell elevenítened, hogy mi is az a passzív vagy
egyáltalán az, hogy német órára kell járnod. Bár csapat szempontjából jó volt,
hiszen amíg sétáltunk haza beszélgethettünk, vagy az órán a beszélgetések során
is jobban megismertük egymást, bár a java csak később jön.
