Október

Október elsejével megkezdődött a meglepetések sorozata. Előszöris amikor beköltöztünk a lakásba kiderült, hogy a szobák elosztása pont fordítva lesz, mint gondoltuk. Azaz a fiúk laknak a felső szinten és a mi á, lányok lent. Ennek vannak előnyei, mint például a nagyobb magánszféra, de hátrányai is, mint az emeletestágy. Ezek után jött a második és legjobb meglepetés, akit Sebastiannak hívnak. Megtudtuk, hogy másnap érkezik repülővel Ecuadorból a negyedik impactos. Így az első feladatunk az volt, hogy a frankfurti repülőtéren megtaláljuk őt, készítettünk is egy jó nagy köszöntőntáblát, szépen németül, ugyanis ekkor még nem tudtuk, hogy Sebastian semmit sem tud németül. De a lényeg, hogy megtaláltuk egymást, így két fiú és két lány jelenti jelenleg a német impactot.

Ez szuper, mert párosan vagyunk, szóval egy valakinek nem kell mindig egyedül maradnia, Allan sincs egyedül, mint fiú, két európai és két dél-amerikai van, két 20 éves és két 18 éves van, szóval egyszerűen nagyon jól rendezte ezt Isten.

Az első napokban megismerkedhettünk az FTS idei tanulóival, ez egy bibliaiskola fiataloknak és sokat fogunk közösen dolgozni, így jó ha ismerjük őket. Megkaptuk a kulcsokat Monbachtalhoz, de persze csak miután megismerkedtünk a termekkel, raktárakkal, mindennel, ami fontos lehet az ittlétünk alatt. Megtanultuk az impact számítógépen a naptárakat kezelni, hogyan kell a buszt lefoglalni, ha mennünk kell valahova. Majd megmutatták, kitől kapjuk meg a kulcsot és kitől kapunk havonta pénzt az élelmiszerekre, amire szükségünk van. Megtudtuk, hol tudunk társasokat kölcsönözni, biliárdozni, csocsózni, mosni, tisztító szereket kérni, és mikor mehetünk be Steffen irodájába.

Sajnos a következő pár napot a fiúknak egy szemináriumon kellett tölteniük, így Mélanie és én a konyhára voltunk beosztva segíteni, mert sokan lebetegedtek és szükségük volt a segítő kezekre. Persze akkor érkeztünk, mikor nagytakarítás volt a kávézóban, így leolvasztottuk a hűtőket, tisztára mostuk, majd a kirakatot is, porszívóztunk, felmostunk, majd jött a wc... Másnap sem indult jobban a nap, mert a raktárban is le kellett mosni a polcokat, és a hűtőket, majd jött életem legfurább élménye takarítással kapcsolatban, a hűtőház. Kabátban, kötényben letörölgetni a polcokat és felmosni. Na ezek után még a hideg víz is forrónak hatott. Viszont délután szeletelhettem süteményeket és kirakhattam a kirakatba, először el sem hittem, hogy ilyen feladatot bíznak rám és ráadásul a régi süteményeket, amiket már nem adhatnak oda a vendégeknek, megkaptam és Mélanieval otthon megettük.

Harmadik nap pedig négy iskolás osztállyal készítettünk fáklyát, azaz 60 gyerek, 60 fáklya. De nagyon jól szórakoztunk, a gyerekek nagyon aranyosan próbálkoznak erős csomót kötni, kérdezősködnek, hogy honnan jöttünk. Este pedig fáklyás túrát csináltunk az erdőben. Az egészben pedig a legjobb, hogy a gyerekeknek végig csapatban kell dolgozniuk, még a fáklyát is kettesével kell készíteniük. Természetesen minden lépést megpróbálhatnak egyedül is, de jó eredményt csak közösen kapnak.

Amint a fiúk visszaértek a szemináriumról elkezdődött a kiképzés. Meg kell tanulnunk, hogyan magyarázzuk el egy-egy csoportnak az éppen adott workshop-ot, amit természetesen nekünk jobban kell ismernünk, mint a vendégeknek. Így készítettünk fáklyát, bőröztünk, előkészítettük a kincskeresőt, íjászkodtunk és megismerkedtünk egy német szülinapi játékkal, a Topfschlag-gal. Ez egy játék,a mikor bekötött szemmel kell megtalálni az édességet egy fakanállal, míg a többiek irányítanak, de óriásiban persze sokkal viccesebb. Mindehhez pedig rengeteg olyan szót kellett megtanulnunk, amit máskor sosem használunk vagy épp az anyanyelvünkön sem ismerjük, mivel még sosem használtuk. Például van valakinek szava az Abtropfteller-re? Ez egy karton tányér, ami a fáklyán van, hogy védje a kezünket a lecsöpögő viasztól. Keddenként pedig a szomszéd városka tini és ifi csapatának az alkalmainál segítünk, még leginkább csak résztvevők és alkalmi segítők vagyunk, de a gyerekek mellett sokkal gyorsabban tanulunk mi is.

Közben a csapat is szépen összecsiszolódott. Minden napot közösen indítunk Biblia olvasással, most épp az Apcselt olvassuk. Hetente egyszer csapatépítés van, azaz olyan dolgokról beszélgetünk, amik fontosak lehetnek a békés együttéléshez, például, kinek mi érték, a személyiségünk kapcsán milyen félreértések születhetnek, vagy csupán a kultúrából kifolyólag. Közösen vásárolunk be, étkezünk, szervezünk magunknak programokat a szabadidőben, például bicikli túra a szomszéd városba, vagy mini-golfozunk, esténként sokáig beszélgetünk, társasozunk, filmet nézünk és a feladatainkat is együtt oldjuk meg, így az első komoly szolgálatunkat is, ami a nagyszülők-unokák-tábor volt.

Maga az alapötlet, hogy unokák a nagyszüleikkel tölthetnek egy hetet, is nagyon jó, mert így közelebb kerülhetnek egymáshoz. Mélanieval mi vezettük a nagyobbik gyerek csoportot, a 9-15 évesek csoportját. Azaz minden délelőtt Jónásról beszélgettünk velük, játszottunk, kézműveskedtünk, énekeltünk és táncoltunk. Nem indult egyszerűen, hiszen a németünk még nem olyan perfekt, a csoporton belüli korkülönbség is nagy volt, de Isten megáldotta a csapatot és a hét végére már egész mély kiscsoportos beszélgetéseink voltak. Nagyon tartalmas hét volt, a vendégek nagyon hálásak voltak mindenért, jó volt velük időt tölteni, a csapat is kipróbálta magát szolgálatban, így tudjuk, mit fogunk legközelebb másképp csinálni.